Már a negyedik Mosolyszobánk is használatban

 

Szeretettel köszöntünk kedves látogató!

Az Aprócska Mosolyokért Alapítvánnyal közel tíz éve vagyunk jelen a térségben és eddig is rengeteg programot valósítottunk meg a gyermekek számára, legyen az iskolai foglalkozás vagy szabadidős tevékenység. Immár Nagyér, Mezőkovácsháza és Telekgerendás után a negyedik helyszín, ahol újabb aprócska mosolyokhoz biztosíthatunk lehetőséget a célközönségnek, a gyerekeknek egy multifunkcionális szoba birtokba vételével gyermeknap alkalmából, viszont permanens elérhetőséggel.

Igyekeztünk egy olyan közösségi teret kialakítani, ahol a már meglévő játékokat felhasználva, vagy akár a sajátjukat elhozva tudják a barátaikkal közösen tölteni a szabadidejüket.

A kisebbek a játszószőnyegen találhatják meg a kikapcsolódást, a nagyobbakra pedig akár egy kalandos videójáték is várhat, vagy egy darts verseny, esetleg egy légkorong mérkőzés.

A szobában lévő számítógép alkalmas lehet alapszintű számítógép-kezelői ismeretek elsajátítására is.

A már meglévő játékpark frissíthető az otthon már nem használt, megunt játékok frekventált cseréjével, vagy bővíthető azok szabad felajánlásával. Célunk, hogy az itt kialakított és a mai napon átadott közösségi tér vonzó megoldást kínáljon a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltésére, ezáltal újra és újra visszatérjenek ide.

Az Aprócska Mosolyokért Alapítvány csapata

Szólj hozzá!