2017. május 26-án, 27-én és 28-án alapítványunk három különböző helyszínen biztosította a gyermekek számára a palacsintázás élményét. Első nap Mezőhegyesen a
József Attila általános iskolában biztosítottuk az összes nyersanyagot ehhez a programhoz és a sütésben az ott dolgozó tanárok segítettek minket és készítették el a palacsintákat a gyerekeknek. A második napon Battonyán az alapítvány munkatársai személyesen sütöttek a kicsiknek, majd a harmadik napon az alapítvány segítői vettek részt a
mezőkovácsházi gyermeknapi rendezvényen, ahol a palacsinták töltése volt a feladatunk.


Az összes helyszínen minden gyerek örömmel fogyasztotta el a palacsintákat, mi pedig örömmel vettük, hogy az arcukon ott volt egy aprócska mosoly.
Köszönjük az összes helyszín szervezőinek a lehetőséget a szereplésünkre.
Az összes képet itt tekinthetik meg.
Az Aprócska Mosolyokért Alapítvány csapata